Felújítás vagy ablakcsere.
A történet 2008 novemberében Budapesten, az „ABLAKOK - nemzetközi szimpózium a hagyományos, történeti ablakok megőrzéséért" címmel megrendezett konferencián indult, amely után a résztvevők „Kiáltvány a történeti ablakok megtartásáért" címmel fogalmazták meg állásfoglalásukat és programtervüket, mellyel támogatni kívánják az épületfelújítási munkák során a régi ablakok megtartását, felújítását - szembehelyezkedve azzal, hogy helyükbe új, korszerű ablakszerkezetek kerüljenek beépítésre. Hogy a hazai ablakgyártó szakma a kiáltványban megfogalmazottakhoz a saját véleményét is hozzátehesse, illetve a programot elindítók számára felvilágosítással szolgálhasson a szakmai lehetőségekről, a MATA Magyar Ajtó Ablak Egyesület nyílt levélben szólította meg a kiáltvány megfogalmazóit. Elindult az érdekeltek között egy párbeszéd, 2009. május 11-én kerekasztal-beszélgetésre ültek össze a szakemberek az építészszakma, a műemlékvédelem, az ÉMI képviselőjének, és a gyártók részéről a MATA, a Kunság Fenster, a Hofstádter, az Alukönigstahl és a Stilfa Kft. szakembereinek részvételével. Az egyeztetések és a közös álláspont kialakítása még bizonyára hosszabb időt vesznek igénybe, de jó jel, hogy a felek nyitottak az együttműködésre és a párbeszéd folytatására. Az alábbiakban közzétesszük a MATA Kocsis Lajos alelnöke által, a kerekasztal-beszélgetés után megfogalmazott állásfoglalását, illetve az eredeti kiáltvány szövegét is. Az érdemi fejleményekről a jövőben is tájékoztatjuk olvasóinkat.
A RÉGI ABLAKOK DICSÉRETE
Az ablakok, arányrendszerükkel, formai és technikai megoldásukkal képesek önmagukban megjeleníteni az épület stílusát és az építés korát. Kitüntetett szerepet töltenek be nemcsak az egyes házak, hanem az utca- és városkép jellegének meghatározásában is. A magas színvonalú műhelyekben gyártott és több száz éves folyamatos tökéletesítés során kikísérletezett, hagyományos ablakszerkezetek jelentős értéket képviselnek.
• Mivel kiváló anyagból készültek, élettartamuk folyamatos karbantartással hosszú időre biztosítható.
• Esztétikusak, eleganciát és könnyedséget kölcsönöznek az épületek megjelenésének, mert vékony, karcsú szelvényeik nagyobb üvegfelületet eredményeznek, mint az ugyanakkora nyílásba beépíthető mai szerkezetek.
• Praktikusak, mert a kétrétegű, gyakran redőnyszekrénnyel vagy spalettával, zsaluval kombinált komplex szerkezetű ablakok nemcsak a hideg ellen nyújtanak védelmet, hanem megfelelő hő-, fény- és zajszigetelést is lehetővé tesznek.
A JELENLEGI HELYZET
Napjaink legnagyobb kihívása a környezetszennyezés, az energiakészletek kimerülése és a klímaváltozás. E problémákra rossz és jó válaszok egyaránt adhatók. Az ablakokra vonatkoztatva rossz és elhamarkodott válasz az - amit többnyire a rosszul kiírt pályázati lehetőségek, az információhiány és a félrevezető reklámkampányok okoznak -, hogy az ablakokat indokolatlanul újra cserélik.
A jó válaszok egyike a hagyományos ablakszerkezetek megtartása, mert
• a fenntarthatóság szempontjából alapvető fontosságú, hogy minden meglévő erőforrást maximálisan hasznosítsunk,
• biztosíthatjuk ezáltal a megszokott, harmonikus utca- és városkép, épített örökségünk karakterének fennmaradását is,
• kutatási eredmények bizonyítják, hogy a hagyományos ablakok tulajdonságai viszonylag egyszerű módszerekkel javíthatók; hőtechnikai, hanggátlási és tömítési szempontból az új szerkezetekkel közel egyenértékűvé alakíthatók,
• a régi ablakoknál nem alakul ki a tökéletes légzárás okozta penészedés és nincs akkora veszélye az oxigénhiánynak, mint egyes új szerkezeteknél,
• környezetünket megóvjuk a fölösleges hulladék keletkezésétől,
• energiát takarítunk meg azzal, hogy kevesebb új gyártmányt használunk,
• az eredeti szerkezetek megtartásával növeljük az ingatlanok piaci értékét.
Amennyiben szükséges, jó válasz lehet a régi épületek ablakainak újragyártása is, ha
• kellő szakértelemmel történik a tervezés, a gyártás és a beépítés,
• az új szerkezet az eredetihez hű formaképzéssel, anyag- és színhasználattal készül,
• a szükséges technikai mutatóknak való megfeleltetés nem okoz esztétikai értékcsökkenést.
A MEGOLDÁS
Ahhoz, hogy elősegítsük az országunkban még nagy számban megtalálható hagyományos, történeti ablakok megtartását, széles körű összefogásra van szükség.
Vállaljuk, hogy e cél elérése érdekében az alábbi feladatok elvégzésében együttműködünk:
• építésügyi szabályozások összehangolása,
• az örökségvédelmi, a környezettudatos és energiatakarékos szemlélet erősítése már az oktatás szintjén,
• szemléletformálás az építészeti szakmagyakorlás (elsősorban a tervezés, kivitelezés) területén,
• kutatások támogatása,
• olyan technológiák, anyagok, gyártmányok fejlesztése, amelyek elősegítik az ablakok megtarthatóságát és a mai előírásoknak való megfelelését,
• az ingatlankezelők és -fenntartók tudatosítása,
• olyan pályázatok kiírásának elősegítése, amelyek az ablakcserék helyett az ablakok megtartását, feljavítását ösztönzik,
• a meglévő jó szakembergárda (restaurátorok, asztalosok, fémművesek, gyártók és forgalmazók stb.), valamint a megvalósult jó példák népszerűsítése,
• széles körű tájékoztatás a nem szakmai körök (a lehetséges megbízók) számára, többek között a média erejének igénybevételével,
• a szakképzés átalakításának támogatása (szemléletformálás, technológia, technika, anyagismeret stb. szélesítése) a hagyományos szerkezetek megtartása érdekében.
